Hétvégén a kis kiruccanásunk után a nyakamba szakadtak elég rendesen a dolgok. A patoszos supervisor nem túl finoman célozgatott rá, hogy egy kis aktivitásnövekedést nem venne rossz néven, úgyhogy a vasárnapom a szakcikkek bogarászása jegyében telt el. Végül nagy büszkén 2 oldalnyi gondosan válogatott infót elküldtem neki, úgyhogy nem panaszkodhat :D Azért azt nem bírtam ki, hogy a szobában üljek egész nap: kimentem a Maine partjára, kedves kis fűben heverészős, hattyúkat nézegetős, csendes estét terveztem, ami hellyel-közzel össze is jött.
 |
| Intenzív fűben heverészés a csodabiciklimmel |
Persze várt ránk egy újabb prezentáció a rák genetikájával kapcsolatban szerdán. Eljött egy magyar tanárnő Szegedről, olyan lélekmelengető volt egy picit anyanyelven beszélgetni :) Igazán pozitív benyomást tett rám, szemmel láthatólag szereti, amivel foglalkozik, nagyon kedves és támogató volt velünk is. Most a változatosság kedvéért hármas csoportokban kellett prezentálnunk, lassan hozzá fogunk ehhez szokni. Érdekes, hogy mindig elkészítek valami kis jegyzetet, hogy legyen mibe belelesni, végiggondolom, mit fogok mondani, aztán végül semmi sem marad a tervből: a tartalom nem változik, de hogy milyen formában adom elő, az a pillanat szüleménye. Igazából nem is baj ez, legalább (remélhetőleg) kevésbé száraz így, bár lényegesen könnyebb lenne, ha otthonosabban mozognék az angol nyelvben. Viszont arra rájöttem, hogy alapvetően nincs ez ellenemre, sőt még élvezem is :)
Megint léptem előre pár lépést a francia bürokrácia útvesztőjében: megkaptam a bankkártyámat. Kisebb kálvária volt, mert az ATM a fiókban nem fogadta el, iszonyú ideges lettem, már láttam magam előtt, hogy kezdhetem elölről az egész folyamatot, hurrá-hurrá. Szerencsére kiderült, hogy az ATM-ek sem tökéletesek, a másik bankfiókban semmi probléma nem volt. Érdekes, de itt meg lehet azt tenni, hogy a papírpénzt berakod az automatába, és ráteszi a számládra az összeget. Meglepő, de nem rossz ötlet.
 |
| A szobám - hiánypótló kép :) |
Lassan bele tudunk kóstolni az itteni kórházi közegbe is. Tegnap meglátogattuk a patológia labort, kaptunk látogatói kártyát, és egy rendkívül szimpatikus patológusnő, aki tanít is minket, körbevezetett bennünket.
Furcsa, de ahogy megjelennek a technikai újítások, egyre kevesebb a boncolás: ő is mondta, hogy talán hetente egyszer boncolnak, egyébként szövettani vizsgálatok a jellemzőek. Az is megér egy misét: a világon minden automatizálva van, a tartósítás, metszés, festés, még a fedőlemezt is külön kis gép helyezi rá a metszetekre. Még két nagyon profi masinájuk van immunohisztokémiához is, természetesen az is önállóan végigcsinál mindent az első lépéstől az utolsóig. Nem tudom, otthon milyen a rendszer, de engem ez a rengeteg eszköz és minimális manuális munka meglepett. Utána bementünk az intézeti könyvtárba, valami hihetetlen menő, megosztott mikroszkóprendszer volt ott. Körbeültünk egy asztalt, és mindenki azt látta, amit a tanárnő, aki eseteket mutatott be meg magyarázott el nekünk.
 |
| Tesco gazdaságos fürdőszoba |
Ma a klinikai oldalt is megszemlélhettük: túlestünk az első belgyógyászat gyakorlaton. Nagyon kevés az időnk, gyakorlatilag három óránk van csak összesen hivatalosan, mindhárom háromórás. Persze ez semmire nem elég, délelőtt a doktornővel átvettük az elméleti alapokat, utána meg ki is próbálhattunk mindent. Kicsit vicces, amikor nem beszéltek egy nyelvet a beteggel, és folyamatos tolmácsolásra van szükség: "Jó, most lélegezzen mélyen!...Nem, a kollegina csak angolul beszél...Nagyon jó, most meg kéne fordulni....Igen, külföldi orvostanhallgatók, nem tudnak franciául..." Ebéd után még a rendelésére is bemehettünk. Mit mondhatnék: kicsit más jellegű, mint az SZTK-ban itthon. Három beteget láttunk csak két és fél óra alatt, nem hajtja a tatár, mindenkivel kényelmesen elbeszélgetett, alaposan megvizsgálta őket. Sokkal nyugisabb így, hogy nem állnak sorba még huszonöten arra várva, hogy lehetőleg aznap eljussanak a dokihoz, aki már azt se tudja a nap végére, hogy fiú-e vagy lány. Ma összesen ez a három betege volt, ráadásul adminisztrálnia sem neki kell: minden vizsgálat végén diktafonra felmondta a legfontosabbakat, aztán átküldte a szomszédos szobában levő titkárnőnek, hogy szépen írjon le mindent.
Maga a kórház egyébként nagyon hasonló ahhoz, mint ami mondjuk nálunk van Szeghalmon: látszik, hogy igyekeznek barátságossá tenni. Színesre vannak festve az ajtók, képek a falon, újságok a váróban, élő növények. Persze vannak különbségek is: egyágyasok a kórtermek, mindenhol modern ágyak és olyan matracok, amikért a magyar intenzív osztályok sorban állnának.
Kárpótlásul ezért a "szakmázós" bejegyzésért hiánypótlásért kaptok tőlem két képet a kis rezidenciámról :D Az ablakban lógó tunika ne tévesszen meg senkit: nem függöny, nem is igénytelenség, csak a mosás borsos ára miatt kézzel, szappannal mossuk a dolgaink nagy részét. Ki tudja, még a végén úgy belejövök, hogy eladom a szegedi mosógépünket :D (na jó, azért ez nem valószínű...)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése