Keddi második adag

Éppen most jövök a konyhából, ahol akkora buli van, hogy még Lovasiék sem tudnák megénekelni. Két marokkói lány főz valami tradicionális menüt, egyikőjük éppen a konyhapulton dekapitált egy halat, amikor eljöttem onnan. Hoztak magukkal mindenféle, számomra teljesen ismeretlen nevű fűszert otthonról, amiket végigszagolgattam, de egyikkel sem találkoztam még soha. Amúgy egy évet töltenek itt, a folyosó végén laknak, szóval biztosan össze fogok velük futni később is.
A kissé in medias res kezdés után egy picikét mesélek nektek mai napomról.
Először is, ma először sikerült eltévednem, mégpedig a parkban futás közben. Na nem azért, mert ennyire nem tudok tájékozódni (oké, süket duma, anno Szeghalmon is eltévedtem egyszer), sokkal inkább a park méretei miatt lehetett ez. Andreával mentünk el kocogni a tegnapi hedonista estére rádolgozni kicsit, állítólag a tó körül egy kör kb. 8 kilométer, úgy gondoltuk, bevállaljuk.

 Isteni érzés volt végre átmozgatni a testem, telefonnal még fotóztam is, íme, itt vannak a képek. A gondok akkor kezdődtek, amikor Andrea balra fordult. én meg jobbra, öreg hiba. Amikor már a sokadik magánkert mellett mentem el és a tó is eltűnt mellőlem, kezdett gyanússá válni a dolog, és visszafordultam. Végül a kört sikerült megtoldani még jó másfél kilométerrel, utána meg nem találtam a kijáratot sem, és két idős néni segített. Igeeeen, franciául :)) Most jött el az a pont, hogy megbizonyosodtam végleg a franciatudásom végtelen szegénységéről, ugyanis szinte semmit nem értettem abból, amiket mondtak. Végül azért visszakeveredtem a koliba, valamivel több, mint 10 kilométer megtétele után. Nem is volt ez olyan rossz, legalább megéreztem egy kicsit, az adrenalinlöket és túlélési ösztön feléledése csak pluszban jött.
Ezután egy végtelenül jóleső tussal megkezdtem a napom nem kevésbé kalandos másik felét. Elcsíptem a buszt (az orvosi kar eléréséhez bő fél órát kell buszozni és villamosozni) és TELJESEN EGYEDÜL odataláltam a főépülethez. Gondolatban ezért vállon veregettem magam, visszanyertem a tájékozódókészségembe vetett hitemet. A főépületben azonban nem volt egy teremtett lélek sem, pedig megbeszéltük, hogy a tegnapi maradékból kvázi morzsabált tartunk, szóval ebédre vártak mindenkit. Tettem egy-két kört a kar körül, aztán lassan a többiek is megérkeztem, és végre sikerült visszatornáznom a vércukromat a béka hátsó fele alól. Azért egy kis reggeli gyümölcs után elég sok volt a futás, mennyei manna volt a tegnapi maradék számomra. Amíg én a túlélésért küzdöttem a tó körüli rengetegben, a többiek telefont meg buszbérletet intéztek. 
Délután végre kaptunk egy kis infót a research placement-ről, azaz az öthetes kutatói modulról. Ha lehet, szeretnék Angers-ban maradni, belopta magát a szívembe ez a városka, akár élni is tudnék itt egy kicsit erősebb nyelvtudással. Remélem, jó párt kapok, bár nagyon nem lehet mellélőni, mert a legtöbben igazán szimpatikusak. Jövő hétfőig kell döntenünk, addig tanulmányozgatom a leírásokat, és utána semmi sem állíthat meg :) 
Kettes számú újdonság ma: végre tudtunk könyveket is szerezni, mindenki annyit, amennyit elbírt. Na jó, túlbecsültem a mennyiséget, aminek egy újabb táskapánt látta kárát, de megesik az ilyesmi. 
Hármas számú újdonság: lett havi buszbérletem. Amikor felszállunk, le kell ezt a kis kártyát csippantani, gondolom, regisztrálja az útjainkat. Kicsit a síbérletre emlékeztet ilyen szempontból, csak azon nincs ilyen irigo-irodában készített, ritka előnyös fénykép. Amíg vártam a többiekre a megállóban, sikerült egy picit a franciámat is feltámasztani hamvaiból. Átadtam a helyemet egy idős hölgynek (valahogy a néni szó nem passzol, pedig volt vagy 70-80 éves), aki hálából beszédbe elegyedett velem, és igeeeen, sikerült pár értelmes, és még nagy eséllyel nyelvtanilag helyes mondatot is alkotnom. Persze nem súroltunk semmi mély filozófiai témát, de akkor is sikerélmény volt. Hátha van remény :D
Négyes számú újdonság: van netem, végre visszafogadott a modern társadalom, nem vagyok többé tech-nomád. Az egyetemi rendszert használom, még skype-olni is tudtam, így végre a családom is hallotta a hangom. 
Időközben a vad gyerekfogkrém ízű, olcsó kis gyümölcsteám megittam az angers-i egyetemi bögréből (bizony, kaptunk), itt az ideje, hogy elolvassam a feladott genetikát, ha már megszereztem a könyvet. Napi grafomán késztetéseim kiéltem, de hamar jelentkezem megint, becsszó.