Párizs, vol. 3

Nem feledkeztem ám el az utolsó párizsi napról sem, ne aggódjatok! J

Musée d'Orsay

A múzeum ablakából

A rendkívül mozgalmas szombat után meglepően korán kikászálódtunk az ágyból, hihetetlen energiákat tud adni, ha tisztában vagy vele, hogy igencsak korlátozott idő áll a rendelkezésedre, és ebbe kell belezsúfolnod még a lehető legtöbb mindent.

Még fitten, frissen egy újabb múzeumlátogatást terveztünk: megnéztük a Musée d’Orsay-t. Lánykorában pályaudvarként szolgált, de azóta igencsak átalakították a belső teret, és meg kell hagyni, kiváló munkát végeztek. Meghagyták a hatalmas központi csarnokot, csak a gőzösök helyét már szobrok vették át, körben pedig zártabb kiállítóterek helyezkednek el több szinten.

Szinte élő

A művészet körülvesz

Be kell, hogy valljam, hogy itt éreztem először azt, hogy napokat el tudnék tölteni a műalkotások között, a Musée d’Orsay pillanatok alatt belopta magát a szívembe, sokkal feledhetetlenebb élménynek bizonyult, mint a Louvre.

Ez az a hely, ahol már a modernebb, a mai emberhez közelebb álló művészet kapott teret: a termek tömve vannak azokkal a festményekkel, amiket mindenki ismer, akire ragadt egy kis általános műveltség. Emlékszem, amikor Budapesten láttuk a Van Gogh-kiállítást, teljesen el voltam bűvölve, de a szüleim csak azt hajtogatták, hogy várjak, amíg eljutok Párizsba, az lesz az igazi. És igen, igazuk volt.

Sziluettek

Vendégségben a Napkirálynál

A magyarok mindenütt ott vannak

Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akit beengedtek a Télapó műhelyébe. Csak néhány név ízelítőnek: Ingres, Delacroix, Millet, Monet, Manet, Renoir, Degas, Van Gogh, Sisley, Gaugain, Toulouse-Lautrec…hosszan lehetne sorolni. Nagy kedvenceim az impresszionisták, és itt végre gyönyörködhettem az eredeti festményekben, nem csupán a 3-4 centis aprócska másaikban. Igen, még olyan formában is tetszettek, de előttük állva életre keltek a színek, megelevenedtek az ecsetvonások, és hatott rám a varázs. Elképesztő, hogy közvetlen közelről csak random módon egymás mellé kent színeket látsz, aztán ahogy elkezdesz hátrálni, csoda történik, összeáll kerek egésszé, és egyértelművé válik, hogy minden ecsetvonásnak helye van a vásznon. Nem sűrűn használom szépművészettel kapcsolatban az eksztázis kifejezést, de most tökéletesen ideillőnek érzem.

Luxembourg kert

Eredetileg nem terveztük, hogy 2-3 óránál tovább maradunk a múzeumban, de végül utolért minket az ebédidő, és beadtam a derekam, hogy „ki-tudja-mikor-jutunk-el-Párizsba-legközelebb” felkiáltással a múzeum éttermében ebédeljünk. Meglepő módon hasonló árfekvésben volt, mint az átlagos kis párizsi bisztrók, viszont az enteriőr és a kilátás valami elképesztő pluszt adott. Az ablakból rá lehetett látni a Szajnára, a terem még a Napkirály kastélyában sem vallott volna szégyent (na jó, számára talán nem lett volna elég előkelő, de mi ezt teljes királyi pompának éltük meg), emellett persze gasztronómiai élménynek sem volt utolsó.

Amikor az oroszlán vitázott a felhővel

Egyetlen apróság miatt maradt bennem egy kis hiányérzet: boldogan szúrtuk ki, hogy a múzeum otthont ad egy ideiglenes magyar (!!!)  kiállításnak (Allegro Barbaro. Béla Bartók et la modernité hongroise), de sajnos csak következő héten nyílt meg, úgyhogy nem láthattuk. Sebaj, már túl tökéletes lett volna, ha az is összejön.

A gyerekek játszottak a nemzetek kis vitorlásaival

Az idősebbek pedig élvezték a napsütést

A legpozitívabb értelemben vett kultúrsokk után eszméltünk rá, hogy bizony alig maradt időnk, a TGV nem vár, úgyhogy már csak egy kis séta fért bele a napba. Elmentünk a Luxembourg kertbe, ami csak tovább erősítette bennem a benyomást, hogy a világvárosok lakói közül alighanem a párizsiak a legszerencsésebbek közé tartoznak. Tagadhatatlan, hogy a franciák esztétikai érzéke mindenhol jelen van: ez a park is a szívem csücskén osztozó, egyre szaporodó dolgok közé került. Azt hiszem, kénytelen leszek pár új szívcsücsköt növeszteni, mert már nagy a tolongás :D

Zenepavilon

:)

Nem meglepő, hogy a legkisebb késztetést sem éreztem rá, hogy visszamenjek Angers-ba: Danival lehettem, Párizsban (azt hiszem, újra meg kell néznem a Paris, je t’aime-et, már egészen más szemmel látnám)…lehetett volna ennél tökéletesebb? Amikor beültünk egy kis teázóba, kicsit el is pityeredtem, és azóta is nagyon vágyok rá, hogy néha csak úgy visszautazzak az időben, és újra átéljem azt a hétvégét.