Első hét Nantes-ban

Eltelt az első hetem Nantes-ban, ami azt illeti, sokkal zökkenőmentesebben, mint számítottam rá. Kezdem megszokni a várost, meglepő módon még egyszer sem tévedtem el, ami biztató kezdet.

Pornici kikötő

Teljesen új vizekre eveztünk a kutatói modul kezdetével, el sem tudtam képzelni, pontosan mire számíthatok. Úgy tűnik, szerencsésen választottunk: az eddigi napok igazán izgalmasak voltak. Röviden összefoglalva: egereket fertőzünk meg Pseudomonas aeruginosa vad típusú és mutáns ostorral rendelkező baktériumtörzsekkel és a patogenitásukat vizsgáljuk.

Vagány a kissrác

Franciás elegancia :)

Ez a tevékenységek egészen széles spektrumát öleli fel: a tüdőket mérjük, citokinprofilokat vizsgálunk ELISA-val, túlélési arányt mérünk, bakteriológiai vizsgálatokat végzünk stb. Ez annyit jelent, hogy egy percet sem unatkozunk, eddig minden nap benn voltunk 9-től 5-6-ig, nem volt igazán sok üresjárat, és hála az égnek nem is volt monoton a munka. A témavezetőnk velünk volt gyakorlatilag végig vagy legalábbis elérhető közelségben, ami nem is olyan magától értetődő, mint gondoltam, hiszen a legtöbben csak az asszisztensekkel találkoznak napi szinten. Nagyon lendületes, lelkes a fazon, rendszerint egyszer megmutatja a teendőket, utána önállóan csinálhatunk mindent. A laborban nagyon baráti a légkör, kávéval meg sütivel kínálgatnak minket, páran viccelődnek, beszélgetnek velünk, csak sajnos kevesen beszélnek angolul, ami miatt korlátozottak a kommunikációs lehetőségek.

Pornic

Vár az óceán!

Némileg beárnyékolja az örömöt, hogy az egerekkel való munka magában foglalja a fertőzés után az állatok megölését és boncolását, amit igen, nekünk kell megcsinálni. Először, amikor láttam, rettenetesen rosszul érintett, utána én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire természetessé vált. Persze, sajnálom őket, de amikor arra koncentrálok, ami a dolgom, akkor képes vagyok eltávolodni ettől az egésztől, meg előkerül az anatómiai érdeklődés is, mert valahol csak bennünk van ez a fajta kíváncsiság, ha már ezt a szakot választottuk. Ettől függetlenül, amikor új egereket kaptunk, ugyanúgy kézbe vettem őket, mászattam a tenyeremen, mosolyogtam rajtuk, ahogy a hátsó lábukra állva kíváncsiskodtak. Nagyon aranyosak, még otthon is el tudnék párat fogadni, csak nem hiszem, hogy a cicáinkkal békés lenne a kapcsolatuk :P

Óceánparti szivárvány

Menőőőő

Pénteken meglátogatott minket Madalina, Andreea és Sonia Angers-ból, ott aludtak a másik, nagyobb mobilházban, most mennek csak vissza. Péntek estére meghívott minket Manon a családjuk házába, igazi francia családi fészekbe csöppentünk. Magas mennyezetű, arisztokratikusan elegáns az otthonuk, a bútorok nagy része már számtalan generáció felcseperedésének lehetett tanúja. Mindenhol szobrok, festmények, egzotikus tárgyak és rengeteg könyv a matuzsálemi kiadványoktól a legújabb művekig. Az egész egy olyan magától értetődő, otthonos stílusban volt elrendezve, hogy látszott, nem felbérelt lakberendezők által megálmodott kirakatba szánt, sznob enteriőrt látunk, hanem egy ősi eredetű család saját, kedves tárgyainak a gyűjteményét, minden nagyzolási szándék nélkül. Nagyon vendégszeretőek voltak, szinte a nagy, családi karácsonyok hangulatát idézte fel bennem az este. Végül majdnem fél ötig maradtunk páran, pókereztünk (még mindig nem értem, mi az ideális taktika, de azért néha szerencsém volt :P), a pincében célba lőttünk, végül jungle speedeztünk. Ez is egyfajta kártyajáték, a lényeg, hogy a lapokon különféle formák vannak többféle színben, és ha valakinek ugyanolyan formájú lapja van, az nyeri a kört, aki hamarabb megragadja az asztal közepén álló totemet, a másik meg megkapja a lapokat. Az nyer, akinek előbb elfogynak a lapjai. Egyszóval a lényeg: gyorsaság, éberség…tökéletes választás éjjel 2-3 körül :D

Idill

Másnap bizony a gyorsaság és éberség igen nehezen jött meg, de végül sikerült kirángatni magunkat az ágyból. Őrült tempóval végigbicikliztünk a villamosvonal mentén a buszpályaudvarhoz, hogy megcélozzuk az óceánt. Végül a busz, amit kinéztünk, nem indult aznap, így volt bő egy óránk, ami alatt a Loire által körülölelt szigeten sétálgattunk. Háááát, mit ne mondjak, ipari jellegű, ronda, de legalább eltelt az idő :P Van egy hatalmas gépelefánt, ami naponta többször útnak indul, majd meg szeretném nézni valamikor, csak most nem fért bele a napba.

Kikötői utcakép

Séta a homokban

Világítótorony

Végül szerencsésen eljutottunk Pornicba, és hogy megkoronázzuk az élményt, végig szikrázóan sütött a nap. Franciaország arcai szemmel láthatóan végtelen változatosságúak, ugyanis teljesen más hangulat fogadott minket, mint Angers-ban. Bájos városka, de érződik az óceán közelsége: hatalmas kikötő, csipetnyi mediterrán életérzés, de mégis más jellegű, mint például az Adria. 

A kikötőben a hajók árbocai csilingeltek, ahogy fújdogált a szél, behunyt szemmel szinte a tehenek kolompjaira emlékeztetetett, csak a tengerillat jelezte, hogy nem egészen erről van szó.

Olyan végtelen...

Halkonzervek

Végigjártuk az öböl szélén a sziklás partot, először fölénk magasodott a francia falvak szinte elmaradhatatlan díszlete, a kastély, majd gondozott, fás-virágos ösvényen haladtunk. Le is másztunk egy darabon a sziklákra, előttünk a végtelen óceán: megkapó élmény, ahogy a horizont íve igazolja a Föld gömbölyűségét. A vízpartot végig elegáns, régi nyaralók szegélyezték, némelyik kicsit hajaz a balatoni patinásabb házakra, egyértelműen más stílusúak, mint a mediterrán épületek.

Hősök

Kagylók a homokban

Pornici utcácska

Végül elérkeztünk a strandra: egy viszonylag kicsi, homokkal borított öbölről beszélünk. A víz ragyogott a napsütésben, a hullámok kagylók százait vetették ki a partra, amikből egy egészen tisztességes mennyiséget össze is gyűjtöttem. Fati meg Andris volt is olyan bátor, hogy megfürödtek az óceánban, én ezt nem mertem bevállalni, mert a hőháztartásomat ismerve két perc múlva lilára fagyva húztak volna ki a tizenegynéhány fokos vízből a hasonló hőmérsékletű levegőre. Úgyhogy beértem egy kis lábfürdővel meg homokban szaladgálással. Mindenkit nagyon boldoggá tett ez a nap, végül egy kikötőben elfogyasztott, brutális méretű szendviccsel fejeztük be a programot. 

Fati és a nagy víz

Hatalmas szerencsénk volt, hogy hét ágra sütött a nap végig, csak akkor kezdett hűlni a levegő, amikor besötétedett, akkor viszont hirtelen hideg lett, úgyhogy mindannyiunknak jól esett a busz melege hazafelé.