Joyeux Noël, avagy a történet vége

Kedves Családom, Barátaim, egyéb véletlenül idekeveredett olvasóim!

Kis kalandom Európa másik felén véget ért, a négy hónap utolsói napjai rohamtempóban, kicsit döcögősen, elintézendőkkel terhelten, de nagy várakozásban teltek.

Teljes joggal számon kérhetitek, hogy bizony kimaradt az élménybeszámolóból jó néhány fontos esemény. Ezt nem tagadom, a végső zárás előtt tehát következzék egy gyors beszámoló az utolsó néhány hétről.

Először is: véget ért a kutatás, Kata most már kutat ás éjjel-nappal, már a termálvíz is feltört a kertben :D Na jó, valójában az utolsó hét a laborban egyfelől hektikus volt, hiszen össze kellett hoznunk egy tudományos, kellően megalapozott, maximum húszoldalas beadandót, utána pedig mindebből egy prezentációt is el kellett készíteni. Mivel kezdett túl simán alakulni a dolog, a témavezetőnk némi kerékkötésként megismételtetett velünk pár kísérletet, és nem igazán siette el a beadandó javítását sem, így elég sokat vártunk. De végül minden elrendeződött, megvívtuk harcainkat a laptopomon levő kőkorszaki office adta kompatibilitási problémákkal, hipotéziseket alkottunk csak azért, hogy elvessük őket, néztük a laborból a naplementét, majd egyszer csak eljutottunk arra a pontra, amikor elküldtük a végleges verziót.

Kedvenc munkatársaink

Chloé is barátkozott :)

A labor ablakából

Az utolsó szabad hétvégére is szerveztünk programot: elmentünk Chambord-ba, az építészetileg egyszerre őrült és zseniális vadászkastélyba. Angers-ból indultunk, tehát vissza kellett oda térnünk, szokás szerint telekocsival mentünk. Érdekes módon olyan érzés volt, mintha hazamennék, a mobilház után a kis 12 négyzetméteres szoba furcsán tágasnak hatott.

Chambord-i enteriőr

A kirándulásra sikeresen kiválasztottuk a teljes ott-tartózkodás alatti leghidegebb napot szerintem, de akkor még ezzel nem törődtünk. Kicsit visszaköszönt az osztálykirándulások hangulata, amikor kora reggel az erasmusosokkal felszálltunk a buszra és végtelennek tetsző ideig zötykölődtünk, némi szunyókálással, ördöglakatozással, dumával elfoglalva magunkat. 

Mögöttük a park

Végre megkaptuk a JPEMS-pulcsit is, úgyhogy már le sem tagadhatjuk, hogy Angers-ban voltunk. (nem mintha le akarnám tagadni).

Chambord körülbelül a semmi közepén áll, most persze a park sem volt túlzottan látványos, mert bármennyire is enyhe a tél, azért a rózsalugas számára nem elég meleg. Maga a kastély hatalmas, de azért nem állt el tőle a lélegzetem (lehet, hogy megcsömörlöttem már a sok kastélytól és katedrálistól? :P). Végigjártuk a termeket, de időről-időre azért vissza kellett térnünk a kandallókhoz, mert bizony fél-egy óra alatt mindenki csontig átfázott a rideg kőfalak közt.

A tetőn

Fagykárok elhárítása :D

 A kettős hélix alakú lépcsőn (állítólag Leonardo hozzájárult a kastély tervezéséhez) a tetőre is felmásztunk. Igazán impozáns volt a sok különös tornyocskával, csipkézett kőpárkánnyal, na meg a kilátásra sem lehetett panaszkodni. Ugyanakkor egyszerűen túl sok időnk volt: miután végigjártuk a kastély összes zugát, állandó vendégek voltunk a kekszes boltban (ahol minőségellenőrzés céljából kóstoltunk,  kisebb sáskajárást okozva...). 

Egy dolgot nem lehet kihagyni: elkészültek itt az első közös pulcsis csoportképek. Mindenki lelkes és vidám, szerencsére nincs ránk írva, hogy közben megfagytunk :D

Kis csapatunk egyenpulcsiban

Lassan össze kellett pakolnunk és visszaköltözni Angers-ba, úgyhogy ismét felkerekedett a csapat, akár a vándorcirkusz: bőröndök, biciklik, hátizsákok. A mai napig nem tudom, hogy sikerült mindenkinek épségben minden cuccal megérkezni. Ha csak egy reklámszatyorral több lett volna nálunk, szinte biztos, hogy valami (rosszabb esetben valaki) Nantes-ban marad véletlenül. 

Az Angers-ba való visszatérés egyet jelentett a végső prezentáció idejének elérkezésével. Szinte magam előtt látom, ahogy a kisördög gonoszan dörzsölgette össze kezeit, amikor nulla internetkapcsolat fogadott minket a koliban. Nesze nektek, így dolgozzatok a prezentáción távmunkában! Úgyhogy a végén egy nap alatt fejeztük be a diákat és mindössze három olvasópróba után egyenesen be lettünk dobva a mély vízbe. Szerencsére nem fulladtunk meg, habár a világcsúcsok döntögetésére sem került sor. Elsőként prezentáltunk, és leginkább a "túléltük" kifejezéssel lehet leírni a benyomásaimat, hiszen minden bevezető, üdvözlő szöveg nélkül kihívtak minket, és mire felfogtuk, mi történik, addigra túl is voltunk rajta. 

Utolsó együtt töltött pillanatok

A koliban még utoljára összegyűltünk a konyhában, kezdtük már megérezni, hogy bizony mindjárt vége. Csütörtökön megkaptuk a bizonyítványt (meglepően jó eredménnyel, úgyhogy a kövek egymás után gördültek le a szívemről), tervek, búcsúzkodás, tavalyi és tavalyelőtti JPEMS-esek...csak kapkodtam a fejem, hogy eljutottunk az utolsó napokig.

Volt egy spontán záróbulink is, Emilie meghívott minket a lakásába, játszottunk, utoljára próbáltuk a franciák és a pálinka kapcsolatát javítani (mérsékelt sikerrel), majd vissza kellett térnünk az utolsó busszal. Pont. Senki nem tudta felfogni, hogy eltelt a négy hónap, és még vagy egy óráig álltunk a koli előtt az éjszaka közepén, mintha azzal el tudnánk napolni a búcsú pillanatát.

Egyre közeledett a karácsony

Ekkor már "hajléktalan" voltam, és tudom, hogy a magyar panaszkultúrát építgetem ezzel, de muszáj erről két szót szólnom. A kolis szobakulcsot meg a mágneskártyát csütörtökön délben vissza kellett adnom a tökéletesen tiszta szobával együtt. Figyelem, a tökéletesen tiszta nem csak egyszerű, mezei tisztaságot jelent: olyan szinten értelmezendő, hogy nyugodt szívvel merj enni a padlóról és nagyítóval se találj porszemet. Reggel hattól takarítottam fél 12-ig, de nem volt elég: újrapucoltatták velem az ablakot, az ágy alatti fiókokat, a hűtőt, a kukát, a seprűt, a lapátot...szerencsére végül minden rendben volt, de azért a kukacoskodás iskolapéldájaként fogom ezt emlegetni egy darabig.

Miután ilyen módon ki lettem dobva a szobából, az utolsó éjszakám Iris szobája előtt töltöttem a folyosón a tértágító bűbájjal való kísérletezgetéssel. Értsd: tele bőrönd, plusz két reklámszatyor, aminek a tartalma még valahogy bele kellett, hogy kerüljön a bőröndbe. És MEGCSINÁLTAM. Nem tudom, hogy, de hajnali négyre sikerült mindent belepakolni a poggyászba, és még kisebbnek is nézett ki, mint amikor eljöttem otthonról. Viszont a látszat néha csal: másnap a repülőtéren kiderült, hogy bizony három kilóval több a súlya, mint odafele volt. Ez két dolgot jelent: terheimet csökkentendő a pénztárcámon könnyítettek a csomagfeladásnál, és végleg bebizonyosodott, hogy létezik a tértágító bűbáj. Hoppá, gyorsan levédetem, mielőtt ellopja valaki az ötletet :D

Utolsó csoportkép

 Végül tehát felszállt a gép, és visszatértem a régi életembe. Hálás vagyok, amiért itt lehettem, életre szóló élményeket gyűjthettem és a része lehettem ennek a csodás kis csapatnak. Remélem, megmaradnak ezek a kapcsolatok, és várunk mindenkit Szegedre, az augusztusi találkozóra. 
Most otthon ülök, amolyan Igazából szerelem által ihletett módon a karácsony körülvesz. Hiányoztatok, jó Veletek újra itt, Magyarországon.

És következzék a végső leltár:
Pozitív oldal (la vacheeee...)

• a multikulti társaság, akikkel szinte kis családdá alakultunk
• a lefekvés előtti traccs Irisszel (congratulations, it's the 25th of December :D)
• a francia városok bájos, történelmi hangulata
• az óceán
• a vagány felhők
• a zöld biciklim, avagy éljen a szabad közlekedés!
• a nantes-i mobilházakban a spontán esti bulik
• na meg az ingyen uszoda
• a "nyelvleckék" (esszenciális kifejezések a résztvevő országok nyelvein, hogy mindenkit elküldhess a búsba úgy, mint a helyiek)
• a high-tech eszközök a laborban, amiket itthon nem valószínű, hogy látunk
• a francia gasztronómia, főleg a csúcsszuper menza (még mindig...tudom, nem meglepő)
• a fejlett telekocsizás, tanulhatnánk tőlük
• nincs mobilnet (egyfelől bosszantó, másfelől végre leszoktam a facebook ötpercenkénti ellenőrzéséről)

És a negatív (putain...)

• szinte senki nem beszél angolul, még a nemzetközi koliban sem!
• a bonyolult francia adminisztráció 20 felesleges körrel (egyszerű esetben)
• a nem létező vagy lehetetlenül lassú internet
• MCQ-k
• a végső takarítás kálváriája :P
• a francia babazsúr szintű, este 8-kor kezdődő bulik 
• a leves hiánya

Mindent összevetve azonban a pozitív oldal erősen felülír minden negatívumot. Köszönöm, hogy a JPEMS harmadik generációjának része lehettem! :)

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, élvezzétek, hogy a szeretteitekkel lehettek! (higgyétek el, ez a legcsodásabb dolog). Ezzel búcsúzom, bár lehet, hogy nem végleg: ha egyszer elkezded az utazgatást, a nagyvilág mindig csábítani fog. Talán a közeljövőben ismét útra kelek, és ígérem, a beszámoló nem marad majd el :)

Párizs, vol. 3

Nem feledkeztem ám el az utolsó párizsi napról sem, ne aggódjatok! J

Musée d'Orsay

A múzeum ablakából

A rendkívül mozgalmas szombat után meglepően korán kikászálódtunk az ágyból, hihetetlen energiákat tud adni, ha tisztában vagy vele, hogy igencsak korlátozott idő áll a rendelkezésedre, és ebbe kell belezsúfolnod még a lehető legtöbb mindent.

Még fitten, frissen egy újabb múzeumlátogatást terveztünk: megnéztük a Musée d’Orsay-t. Lánykorában pályaudvarként szolgált, de azóta igencsak átalakították a belső teret, és meg kell hagyni, kiváló munkát végeztek. Meghagyták a hatalmas központi csarnokot, csak a gőzösök helyét már szobrok vették át, körben pedig zártabb kiállítóterek helyezkednek el több szinten.

Szinte élő

A művészet körülvesz

Be kell, hogy valljam, hogy itt éreztem először azt, hogy napokat el tudnék tölteni a műalkotások között, a Musée d’Orsay pillanatok alatt belopta magát a szívembe, sokkal feledhetetlenebb élménynek bizonyult, mint a Louvre.

Ez az a hely, ahol már a modernebb, a mai emberhez közelebb álló művészet kapott teret: a termek tömve vannak azokkal a festményekkel, amiket mindenki ismer, akire ragadt egy kis általános műveltség. Emlékszem, amikor Budapesten láttuk a Van Gogh-kiállítást, teljesen el voltam bűvölve, de a szüleim csak azt hajtogatták, hogy várjak, amíg eljutok Párizsba, az lesz az igazi. És igen, igazuk volt.

Sziluettek

Vendégségben a Napkirálynál

A magyarok mindenütt ott vannak

Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akit beengedtek a Télapó műhelyébe. Csak néhány név ízelítőnek: Ingres, Delacroix, Millet, Monet, Manet, Renoir, Degas, Van Gogh, Sisley, Gaugain, Toulouse-Lautrec…hosszan lehetne sorolni. Nagy kedvenceim az impresszionisták, és itt végre gyönyörködhettem az eredeti festményekben, nem csupán a 3-4 centis aprócska másaikban. Igen, még olyan formában is tetszettek, de előttük állva életre keltek a színek, megelevenedtek az ecsetvonások, és hatott rám a varázs. Elképesztő, hogy közvetlen közelről csak random módon egymás mellé kent színeket látsz, aztán ahogy elkezdesz hátrálni, csoda történik, összeáll kerek egésszé, és egyértelművé válik, hogy minden ecsetvonásnak helye van a vásznon. Nem sűrűn használom szépművészettel kapcsolatban az eksztázis kifejezést, de most tökéletesen ideillőnek érzem.

Luxembourg kert

Eredetileg nem terveztük, hogy 2-3 óránál tovább maradunk a múzeumban, de végül utolért minket az ebédidő, és beadtam a derekam, hogy „ki-tudja-mikor-jutunk-el-Párizsba-legközelebb” felkiáltással a múzeum éttermében ebédeljünk. Meglepő módon hasonló árfekvésben volt, mint az átlagos kis párizsi bisztrók, viszont az enteriőr és a kilátás valami elképesztő pluszt adott. Az ablakból rá lehetett látni a Szajnára, a terem még a Napkirály kastélyában sem vallott volna szégyent (na jó, számára talán nem lett volna elég előkelő, de mi ezt teljes királyi pompának éltük meg), emellett persze gasztronómiai élménynek sem volt utolsó.

Amikor az oroszlán vitázott a felhővel

Egyetlen apróság miatt maradt bennem egy kis hiányérzet: boldogan szúrtuk ki, hogy a múzeum otthont ad egy ideiglenes magyar (!!!)  kiállításnak (Allegro Barbaro. Béla Bartók et la modernité hongroise), de sajnos csak következő héten nyílt meg, úgyhogy nem láthattuk. Sebaj, már túl tökéletes lett volna, ha az is összejön.

A gyerekek játszottak a nemzetek kis vitorlásaival

Az idősebbek pedig élvezték a napsütést

A legpozitívabb értelemben vett kultúrsokk után eszméltünk rá, hogy bizony alig maradt időnk, a TGV nem vár, úgyhogy már csak egy kis séta fért bele a napba. Elmentünk a Luxembourg kertbe, ami csak tovább erősítette bennem a benyomást, hogy a világvárosok lakói közül alighanem a párizsiak a legszerencsésebbek közé tartoznak. Tagadhatatlan, hogy a franciák esztétikai érzéke mindenhol jelen van: ez a park is a szívem csücskén osztozó, egyre szaporodó dolgok közé került. Azt hiszem, kénytelen leszek pár új szívcsücsköt növeszteni, mert már nagy a tolongás :D

Zenepavilon

:)

Nem meglepő, hogy a legkisebb késztetést sem éreztem rá, hogy visszamenjek Angers-ba: Danival lehettem, Párizsban (azt hiszem, újra meg kell néznem a Paris, je t’aime-et, már egészen más szemmel látnám)…lehetett volna ennél tökéletesebb? Amikor beültünk egy kis teázóba, kicsit el is pityeredtem, és azóta is nagyon vágyok rá, hogy néha csak úgy visszautazzak az időben, és újra átéljem azt a hétvégét. 

Újabb kalandozások - Rennes

Következzék a szokásos hétvégi élménybeszámoló :)

Megérkeztünk, merre tovább?

Ismét piac

Szinte Párizs

Színek játéka

Megint elrepült hét nap, és igen, december van, ami annyit jelent, hogy cirka 20 nap múlva otthon leszek. Kicsit vegyesek az érzelmeim, mert rengeteg mindent kaptam ettől a néhány hónaptól, ugyanakkor már nagyon várom, hogy találkozzunk az otthoniakkal, körbevegyen a karácsonyi hangulat és magyarul beszélgethessek mindenkivel.

A laborban most újabb részhez érkeztünk: elkezdtük a bakteriológiát, ami annyit jelent, hogy kezdtek agar táptalajos rémálmaink lenni xD Valami hihetetlen, mennyire ki tudja fárasztani a szemet, amikor két különböző kontamináló baktériumtípus mellett meg kell számolgatni a nagyon hasonlóan kinéző, de számunkra releváns, kb. fél mm nagyságú kolóniákat. Mondjuk érdekes volt, hogy válthattunk egy kicsit, már kezdett elegünk lenni az egérgyilkos profilból. Egyre jobban haladunk a beszámolónkkal is, persze még messze van a 15-20 oldalas terjedelemtől, de a helyzet nem kilátástalan :D

Templomok mindenütt

Katedrálisok ismét

Orgona

Korok találkozása

Szerdán kihasználtuk az uszoda melletti jégpálya közelségét és elmentünk négyen korizni. Nem értem, miért ilyen puding mindenki, de nem lehet szinte senkit elrángatni se az uszodába, se a jégpályára, pedig odáig voltak meg vissza, amikor kiderült, hogy ingyen lehet menni úszni. Mindegy, én élvezem, hogy csak az utca másik oldalára kell átmenni, ilyen se sokszor lesz később, hacsak nem építenek a szembe szomszédok egy uszodát, amit utána közössé tesznek :P

Ismét a részletek varázsa

Utoljára tavaly voltam korizni, felsejlettek a jeges estek emlékei. Maga a jégpálya hasonló, mint a szegedi, itt is volt zene, adtak is egy közepesen spanyolcsizmára hajazó műkorit. Eleinte furcsa volt belekezdeni, de utána ment minden, mint a karikacsapás. Kezdem fejleszteni a koris skilleket, már megy a koszorú mindkét irányban. tudok menni kanyarogva előre meg hátra, sőt már kisebb bátortalan forgásokkal is kísérletezgettem. Na jó, tudom, hogy ez még kevés egy olimpiai aranyhoz, de magamhoz képest határozott előrelépés :D

Eltévedt asztronauta

Csütörtök este megint újabb gasztronómiai élményben volt részünk: amolyan alternatív hálaadás napi programként sushit rendeltünk a mobilházba. Hálát is adtunk, amikor meghozták, mert rettenetesen sokat kellett rá várni, és mit mondjak, nem leszek a japán konyha legelkötelezettebb rajongója. Nem volt rossz, különösen wasabival együtt kellemes volt, de azért mi ennél karakteresebb ízekhez vagyunk szokva. Amúgy a franciák teljesen le voltak döbbenve, hogy mi nem szoktunk ilyesmit enni. Hmmm…kíváncsi vagyok, mikor lesz mondjuk Szeghalmon hétköznapi az esti sushirendelés xD

Vitathatatlan, hogy van valamilyen hallgatólagos megállapodásunk az itteni időjárásról döntő égiekkel, mert hétvégén megint csodálatos napsütéssel ajándékoztak meg minket. Már csak próbálom velük lezsírozni, hogy karácsonyra adjanak egy kis havat, és teljes lesz az elégedettség:D

Mivel szinte mindenki elment az egynapos erasmusos párizsi kirándulásra, úgy döntöttünk Irisszal meg Roxanával, hogy nem fogunk mi sem házat őrizni, irány egy random célpont: Rennes.

Jöttünk, láttunk, visszamennénk!!

Egyszerűen imádom

És ilyenekből van több száz

  

A parlament előtt

Egyszerűen csodás

Ha már ennyire spontán választottunk célpontot, az utazás módját is ehhez igazítottuk: minden velem született bizalmatlanságot félretéve telekocsival mentünk. Franciaországban hihetetlenül jól fejlett ez a rendszer, pofonegyszerű regisztrálni, minden adatot megtalálsz az útról, a sofőrről, a kocsijáról. Online fizetsz, a sofőr meg csak akkor kapja meg a pénzt, ha te elárulod neki a regisztrációs kódot, miután elvitt, úgyhogy az ő érdeke is, hogy eljuttasson téged a célhelyre. 

Ultramodern kultúrház

Mi oda-vissza ugyanazzal a nővel utaztunk, aki nagyon kedvesen próbált velünk társalogni, csak aztán rájött, hogy nem terem számára sok babér, mert a franciatudásunk finoman szólva is szegényes.

 De teljesen zökkenőmentesen odaértünk, sokkal gyorsabban, mint számítottunk rá, ráadásul sokkal olcsóbban megúsztuk, mintha vonattal vagy busszal mentünk volna.

Figyelnek minket...

Kezd olyan benyomásom lenni, hogy ha csukott szemmel rábökünk a térképre, és úgy keresünk úticélt, akkor sem lőhetünk mellé, mert eddig bárhova mentünk, minden varázslatos volt.

Ha Angers-ról elmondható, hogy életre kel a történelem, ez Rennes-re legalább annyira igaz. Még anno töltöttem fel képeket a középkori, favázas angers-i házakról: nos, itt körülbelül ezer ilyet találtunk, teljes utcácskák maradtak meg eredeti állapotukban, macskakövekkel burkolva, 1500-1600-as évekből vagy még korábbról származó, bájosan szabálytalan házakkal. Valami elképesztő, mert ezekben mai, modern emberek laknak, 21. századi életet élnek történelmi díszletek között.

Színek, színek megint

Lépcsőn ülős

Mivel semmit nem tudtunk a városról, megkerestük a tuorinformot és felszerelkeztünk térképekkel, prospektusokkal, aztán nekivágtunk az ajánlott városközponti gyalogtúrának. 

Őszintén szólva egyikünkből sem lesz sem taxisofőr, sem tájfutó, mert számtalanszor rossz irányban indultunk el, fejjel lefele néztük a térképet, hasonló finomságok. Végül mégis megtaláltunk mindent, és így, bolyongva, kicsit többet is láttunk.

Bolhapiac

A Harley és a szobor esete

Ki lehetett volna nevezni a napot a templomok napjának is, mert Rennes-ben kastélyt nem találtunk, viszont katedrálisból annyi volt, mint amennyit kocsma van egy átlagos magyar városban. Azt hiszem, nem szorul magyarázatra :D

Hmmm...francia kulináris élvezetek

Ez is a város egy arca

Rennes Bretagne fővárosa, amire szemmel láthatólag nagyon büszke, és annyiszor hangsúlyozzák ezt, ahányszor csak lehet: kis breton zászlók vannak szúrva a sütikbe, breton specialitásokat árulnak, lehetetlen nem tudomást venni ezekről. Érezhetően van egy kis feszültség emiatt Nantes és Rennes közt: Nantes nagyobb, ott van a bretonok kastélya, ugyanakkor ma már nem tartják igazán Bretagne részének, ergo Rennes igyekszik magához ragadni a legjelentősebb bretagne-i város jogát.

A középkori negyeden kívül is van bőven látnivaló: a belváros „maradéka” Párizsra hajaz, nagyon előkelő, elegáns. Láttuk a bretagne-i parlament épületét, szinte olyan, mint egy kastély, előtte a téren nyüzsgött az élet: ott van a „fő” karácsonyi vásár. Nagyon megkísértett minket a körhinta, még egyikünk sem ült fel ilyesmire, pedig itt minden városban lehet többet is találni, de végül úgy döntöttünk, nem csinálunk magunkból hülyét a francia négyévesek előtt :D

Christmas spirit

Itt a Mikulásnak adni kell egy centet, kapitalizmus van

Találtunk egy másik karácsonyi vásárt is, ahol a helyi kézművesek, művészek árulják a portékájukat. Ez a számomra legkedvesebb, középkori városrész szélén bújt meg, egy sátorba kellett bemenni. 

Roxana és Mária

Éééés, dobpergés, meglepetés: egy fotós műveit nézegettük, amikor a hűtőmágnesekre applikált fotók közül egyik megragadta a tekintetem. Megláttam a budapesti József Attila-szobrot, mellette egy hasonló pózban ülő férfivel, és akkorát dobbant a szívem, hogy csodálkozom, amiért nem okozott a Richter-skálán mérhető mértékű földmozgást. Nem tudtam otthagyni, mert mégis, mennyi ennek a valószínűsége, hogy a saját hazád ilyen random módon bukkanjon fel egy francia városban? :)

Ezután már éreztem, hogy a sors keze betette a lábát, ahogy mondani szokás, és madarat lehetett volna velem fogatni. Még sokat sétálgattunk, itt is találtunk jó néhány parkot, újabb katedrálisokat, de többnyire csak átadtuk magunkat a város hangulatának.

Itt nem lehet rossz sétálgatni

Őszi harmónia

Mindenkinek jár a nyugalom

     

Végül a napot egy palacsintázóban zártuk, mert az összes francia azt mondta, hogy addig nem tudjuk, mi az a palacsinta, amíg el nem megyünk Bretagne-ba, és meg nem kóstoljuk az eredeti, utánozhatatlan verziót.

Én és a "Crêpes"

 Be kell, hogy valljam, igazuk volt, de azért majd igyekszem reprodukálni otthon, hogy mások is megkóstolhassák, igazán megéri. Maga az étterem az egyik régi házban volt, a párizsi szombat esti bárunkra emlékeztetett, csak valószínűleg 1-2 évszázaddal idősebb volt.

Amíg vissza nem kellett indulnunk, még nézelődtünk picit, aztán ugyanazzal a nővel mentünk haza, aki reggel is elvitt minket. Azt hiszem, megint sikerült kihozni a hétvégéből a maximumot.